Fitt test, lelki harmónia, egészséges táplálkozás és hosszú egészség, mindez egy programon belül csak természetesen!
Zöld forma

Úgy szeretném elmondani összes tudásom

Úgy szeretném elmondani, és megértetni mindenkivel, amit egészségről, betegségről, életről, gyógyulásról tapasztaltam rövidke életem során. Régebben inkább dühös voltam, most már csak szomorúságot érzek, amikor különféle fórumokra tévedek, ahol arról folyik a vita, hogy a kemoterápia-e a tuti, vagy a piacon fellelhető egyéb csodaszerek.
Több tábor is kialakul az ilyen viták folyamán. Sokan vannak, akik kaptak kemoterápiát, túlélték, és nem is hisznek másban, illetve elfogadják, hogy sok esetben a rák nem gyógyítható, csak a beteg élete hosszabbítható meg a kezeléssel (persze szerintem inkább megrövidíti, mint meghosszabbítja)
Van egy másik tábor, akik ugyan magukon nem tapasztalták, de közeli hozzátartozóikon látták a kemoterápia pusztító hatását, és emiatt saját maguk nem vállalnák, ha ilyen helyzetbe kerülnének.
Sokan vannak, akiknek semmilyen személyes érintettségük nincs, csak okoskodni járnak az ilyen fórumokra, és vagy a kemo mellett, vagy éppen ellene lobbiznak.
Egy közös az összes vitatkozóban, amit sajnos a mai egészségügy sulykolt belénk, mégpedig az, hogy a rák a legveszedelmesebb betegség, nem tudjuk befolyásolni sem a kialakulását, sem a gyógyításást. Mindenesetre a legjobb megoldás ha hátradőlünk a karosszékben, míg lecsepeg az infúzió, vagy megisszuk a gyógyteát, és vagy szerencsénk lesz, vagy nem. Az orvos többszöri kérdezésre, miszerint mivel tudná segíteni a gyógyulását, vagy a betegség kiújulását, is azt a választ adja, hogy semmivel. Éveken keresztül kaptam én is ezt a választ. Menjen haza Annamária, élje az életét, ugyanazt az életmódot, mely megbetegítette, és félévente rettegve várja a CT eredményt.
Sokszor, mikor ilyen fórumokra írok, nem értenek, és támadnak, hogy biztos valamilyen csodaszert reklámozok, vagy csak szerencsém volt, hogy használ az alternatív terápia.
Hiába próbálom elmagyarázni, hogy én egyik tábort sem képviselem(mármint kemo vagy alternatív terápia), hanem a betegség lényegét szeretném megértetni. Hogy a rák nem a szerencsén múlik, ugyanúgy, ahogy a gyógyulás sem.  Hogy a daganat nem egy önálló betegség, ezért butaság azt gondolni, hogy ha eltűnik a daganat, akkor már minden rendben. Hiába műtik ki pl. a daganatot, ha a tested így jelezte, hogy sürgős változásra lenne szükséged, akkor úgyis kiújul nem biztos, hogy ugyanott ugyanolyan formában.
Nem tudok én sem minden kérdésre választ. De azt tudom, hogy aki beteg lesz, változtatnia kell valamit az életén. Rendbe kell hoznia a táplálkozását, hiszen abból épülünk fel, amit megeszünk. Rendbe kell tennie a lelkét, hiszen ha a lelkünk nincs jól, a testünk hogyan is lehetne? És újra kapcsolata kell lépni a szellemmel, aki te igazából vagy, aki mindig mint egy filmet nézi az élethelyzeted, hogy éppen mi történik veled.

Kedvenceim
Megbocsátás Megbocsátás Részletek ›
Út a spiritualitás felé Út a spiritualitás felé Részletek ›
Visszaeséstől való félelem Visszaeséstől való félelem Részletek ›
Tévhitek a rákgyógyításról Tévhitek a rákgyógyításról Részletek ›